Női portál >> balsáv

Keressük az ideális férfit!

Az ideális férfit keressük. De vajon milyen? Annyit leszögezhetünk, hogy az ideális férfi koronként és időnként változik.

Az igazi férfi jóképű, sármos, vastag a bukszája, rózsacsokrot hoz, nem kártyázik, nem iszik — és nem létezik. Mert ilyen férfi csak a mesében él. Valamelyik jó tulajdonsága mindig hibádzik. Megjelent azonban a másmilyen férfi, amelyik lehet, hogy nem izmos macsó, de érti a női lelket és inget is tud vasalni. Megszületőben van az ideális férfi! A férfi, aki tetszik nekünk.

Ahogy változik a közízlés, ugyanúgy változnak az ideálok. Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy egy fiatal, csinos és okos lány feleségül menjen egy több évtizeddel idősebb, elvált, pocakos és kövér, de gazdag férfihoz. Most már futószalagon köttetnek ilyen házasságok. Úgy tűnik, az ideális férfi a pénzes férfi lett. Reneszánszát éli az a történelmi kor, amikor a házasságok nem szerelemből, hanem anyagi okok miatt köttetnek. Ma az ideális férjnek való férfit a pénztárcája vastagsága alapján ítélik meg a fiatal nők.

Az ideálokat az emberek kreálják maguknak. Illúziót, fantáziaképet gyártanak arról, milyen számukra az ideális partner, és nem létező tulajdonságokat aggatnak leendő társukra. A nő számára többnyire az az ideális férfi, aki hajlandó őt oltár elé vezetni. De nem sokkal ezután megváltozik a véleménye. Mert az újdonsült férjről rövid időn belül kiderül, hogy a róla alkotott kép bizony csak illúzió! A reális férfi nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekkel menyasszonya felruházta. Nem szeret porszívózni, végigheverészi a hétvégét a tévé előtt, nincsen semmi érzéke a romantika iránt, a pelenkázást látni se bírja, a baba éjszakai sírása elől átmenekül a szomszéd szobába, nem segít a háztartásban, és nem hajlandó levinni a szemetet.

Az ideális férfi manapság hiánycikk — mondja a pszichológus. — Eltűnt a föld felszínéről. Az utóbbi néhány évtizedben a férfi visszafejlődött, vagy talán csak mutálódott, de mindenképpen átalakult. Az igazi férfi férfias volt: öntudatos, döntésképes, védelmező és biztonságot nyújtó. A mai férfi nem ilyen: általában megbízhatatlan, gyenge, aki nem vállalja a felelősséget, és megfutamodik. A változást nagy valószínűséggel az okozta, hogy az elmúlt időszakban nem voltak igazi férfimodellek. Nagyon sokan nőttek fel apa nélküli családban vagy olyan apa mellett, aki képtelen volt betölteni a modellszerepet, vagy éppen ő volt a negatív példa. A nevelés teljes mértékben az anyákra, nagymamákra, sőt óvónőkre, tanítónőkre hárult. Ez aztán rányomta a bélyegét a felnövekvő férfigenerációra. Mostanában gyakran elhangzik, hogy a férfiak nőiesebbé váltak, a nők pedig férfiasabbá. Tény, hogy az elmúlt évtizedek társadalmi változásait magukon hordozzák mindkét nem képviselői.

De mások is lettek az elvárások. Egy felmérés szerint a mai nő kívánalmai a férfiakkal szemben a következőek: a férfi legyen megértő, hallgassa végig a partnernőjét, viselje el annak hibáit, legyen hűséges, segítsen a háztartásban és a gyereknevelésben, legyen figyelmes a szexben, ismerje el társnője képességeit. Amit nem szeretnek a férfiakban: a hűtlenséget, ha túlságosan jóképűek, ha túlzásba viszik az öndicséretet, és azt, hogy megfordulnak más nők után.

Az ideál képe minden emberben, nőben más egy kicsit. Van, aki a kék szemű férfiakat kedveli, van, aki a barna szeműeket. Van, aki a fecsegőket, van, aki a hallgatagokat. Van, aki a határozott fellépésűeket, van, aki a határozatlanokat. És még folytathatnánk. Abban azonban megegyezhetünk: legyen a külső bármilyen, az igazi szépség belül lakozik.

A belső szépség kisugárzik, átsugárzik még a nem éppen tökéletes testünkön is. Mert igaz, hogy a kapcsolatteremtés első lépése erősen függ a szépségtől, ám hosszú távon a belső tulajdonságok átformálják a másikról kialakított képet. Hiába jóképű a kedvesünk, ha ezenkívül más jó tulajdonság nem jellemzi őt. És lehet, hogy párunk semmiben sem hasonlít Herkulesre, mégis jól kijövünk vele, mert együttérző, kedves hozzánk, és órákon át tudunk vele jóízűket nevetni.
Végül hadd soroljuk fel az ideális férfi jellemzőit, akire lelke mélyén minden nő vágyik: jóképű, izmos, okos, szép arcú, jó alakú, erős, gyengéd, kedves, figyelmes, megbízható, sármos, ápolt, hűséges, jó humorú, ötletes, udvarias, kiegyensúlyozott, dolgos, tisztességes, sokat keres, kitartó, türelmes, szórakoztató, meggondolt, következetes, tud rögtönözni, van kézügyessége. Mindig figyelmesen meghallgat, jó tanácsokat ad, érzelmes, mindenre tudja a helyes megoldást, támaszadó, sose hagy cserben. Megértő (számon tartja a premenstruációs szindrómánkat és a nehéz napjainkat), sosem utasít el, és soha nem közeledik úgy, ha nem akarjuk. Jó férj, jó apa, jó barát, nem iszik, nem dohányzik, nincsenek káros szenvedélyei, mindig segít a házimunkákban, hagyja, hogy szabadok legyünk, de ő csak a családunkért él.
(De ilyen férfi, sajnos, csak a szappanoperákban meg a rózsaszínű lányregényekben létezik!)

Új nő

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó fórumtémák:
Milyen az igazi férfi?
Milyen az igazi férfi?

Egy idális férfi

Kérdések - válaszok Nőknek a Férfiakról

1. Elég egy férfi egy egész életre?
Van, akinek elég. Ugyanakkor nem minden holtig tartó kapcsolat boldog. A holtomiglan - holtodiglan még nem jelent jó házasságot.

2. Miről ismerhetjük fel azt a férfit, akiről halálos ágyunkban is azt mondjuk: nagy szerencsém volt, hogy veled találkoztam?
Rosszul tesszük fel a kérdést. Azt kell megkérdezni, mikor ismerem fel. Biztos választ általában harminc évi házasság után tudunk adni. Minden házasságban vannak korszakok, amelyek a kapcsolat végéhez vezethetnek. Ha egy-két megrázkódtatást sikerül túlélni, és a pár együtt marad, akkor remélni lehet, hogy a többi problémát is megoldják.

3 Milyen tulajdonságai legyenek az egész életre szánt férfinak?
Teljesen mindegy. Csak egy biztos: az asszonynak kell nagyon türelmesnek lennie.

4. Milyen tulajdonsága ne legyen semmilyen körülmények között se?
Ne akarja megváltoztatni a feleségét. Fogadja el olyannak, amilyen. A házasságban tilos megfosztani a másikat a kedvteléseitől és a barátaitól. Ez az egyetlen recept arra, hogy a házasság kellemes és tartós legyen.

> 5. Az udvarias és gáláns férfi mindig kifizeti a vendéglőben a számlát. Igaz ez?
Ha a férfi milliomos, egy vendéglői vacsorát a mellékzsebéből kifizeti. Ez csak arról tanúskodik, hogy sok a pénze. A nagyvonalúságáról semmit nem árul el.

6. Miből tudja meg egy férfi, hogy elnyerte szerelme szivét?
Abból, hogy a nő megmondja neki, hogy szereti. Ekkor birtokon belül érzi magát, és normálisan kezd viselkedni. Ez azt jelenti, hogy vagy továbbra is nagyvonalú és figyelmes, vagy bunkó lesz, és egyszerüen lelép.

7. Mi a helyzet a második eséllyel?
Adjunk másodszor is esélyt párunknak, vagy ne adjunk?
Aki nem ad második esélyt, az magát rövidit meg. Inkább a sokadik esélyt kell meggondolni. A hütlenséget például meglehet bocsátani egyszer, esetleg kétszer. Ha többször is megtörténik, akkor egész életünkben ezt tehetjük. A nőtől függ, hogy képes-e igy élni.

8. Hozzátartozik-e a hosszú kapcsolathoz a hütlenség?
A hütlenség nem rossz dolog, de csak akkor, ha partnerünket nem bántjuk meg vele. Ha valakit nagyon vonzónak találunk, és kihagyjuk az alkalmat, örökké sajnálni fogjuk. Másrészt van valami az emberben, ami nagyon ellent mond a hütlenséggel szemben. Mindenki mélyen megbántva érzi magát, ha tudomást szerez párja hütlenségéről. Ezért kijelentjük: a jó házasságban a partnerek túlnyomórészt hüek egymáshoz.

Cikk küldése emailben

Nők, szinglik, igények

Kit is nevezünk szinglinek?

Egy német szociológus szerint van állandósult szingli– olyan személy, akinél az egyedüllét végleges állapot, és átmeneti szingli – aki ideiglenesen él egyedül.
További felosztás szerint van választott szingli, aki tudatosan döntött e mellett az életforma mellett. (Ebbe a kategóriába tartozik például a munkamániás, akinek a munka a szerelme és az életcélja is egyaránt.)
És kialakult szingli, aki valamilyen külső hatás következtében él egyedül. (Például súlyos betegség vagy sorozatos kudarcélmény miatt.)
Van vérbeli szingli, aki az egyedüllétre született, csak így érzi magát jól, és nem érdeklik a „normák” és előítéletek.
Néhányuk kipróbálta már a párkapcsolatot is, de jobban érzi magát (állandó) társ nélkül.
A kényszerü szinglipedig rosszul érzi magát egyedül, görcsösen vágyik a kapcsolatra, ami azonban nem jön össze, és ettől ő nagyon szenved. Azt mondják, az igazi szingli 25-35 év közötti diplomás, jól szituált értelmiségi nő (vagy férfi), akinek időnként lehetnek párkapcsolatai is, de általában egyedül is elégedett, jól érzi és feltalálja magát, s szereti megóvni függetlenségét.

Az újabb vizsgálódások szerint a szinglik általában jó tanulók voltak, mindig azt hallották, hogy a siker titka a tanulás. Igyekezetük és kemény munkájuk meghozta a gyümölcsét: sikerült is magasra jutni a szakmájukban. A függetlenség mellett fontos számukra a karrier, de sokan azt tervezik közülük, hogy később majd házasságot kötnek, vagy párkapcsolatot létesítenek.

A megkérdezett szingli nők olyan férfit szeretnének társnak, aki egyenrangú félként kezeli, bár valamilyen módon mégis elkápráztatja őket.
A szinglik tehát igényesek – magukkal és a (leendő) társukkal szemben is. Az újságok azt sugallják, hogy a szinglik elítélendőek (a túl okos és önző nők tartoznak eme kategóriába).

Itt azért álljunk meg egy szóra! Tudni kell, hogy az egyedülálló nők „megjelenését” döntően a férfiak halasztgató, magyarul: nősülni nem akaró magatartása eredményezte. A kérdés tehát, amely a szociológusokat mostanában foglalkoztatja, a következő: – Vajon a nők lettek válogatósabbak, igényesebbek, vagy a férfiak élnek jobban a lehetőségekkel (sikeresebben bújnak ki a kötelékek alól)?
Az emancipáció, a szexuális forradalom a nőknek is több szabadságot adott. Az is nyilvánvaló, hogy reagálniuk kellett a férfiak házasságot elodázó (vagy elutasító) viselkedésére. És reagáltak is: tudásuk és munkájuk által ma már meg tudják teremteni a saját függetlenségüket és egzisztenciájukat, így nem kell a gazdasági kényszer miatt együtt élniük valakivel. Még annak ellenére sem, hogy mind a mai napig kevesebb pénzt kapnak a munkájukért, mint a férfiak.

A közvélemény ma mindent megtesz a szingli nők lejáratása érdekében. A média gyakran gúnyolódik rajtuk, és igyekszik meggyőzni bennünket arról, hogy a szinglik valamiféle zavarral küszködnek, és komoly lelki problémáik vannak. Lelkiismeret-furdalást, rossz hangulatot és érzés akarnak kelteni az egyedülálló nőkben. Az egyik újságban egy férfi újságíró például azt elemezte, hogy a szingli nők lakása általában tökéletesen berendezett, álságosan melegséget árasztó – ám mindhiába. Hiszen az otthonukban nem várja őket a biztonságot adó férfikarok ölelése (melyek a valóságban inkább a sörösüveg nyitogatását meg a távirányító nyomkodását gyakorolják, mintsem az ölelgetést), sem gyermekkacaj (a kolléga bizonyára gyerekzsivajra gondolt). Igaz ugyan, hogy kitalálták már a szingli CD-lemezt, melyet az egyedülálló nő hazatérve bekapcsol, s máris férfihangok, csoszogás, köhécselés, krákogás, matatás tölti be az egyébként üres és néma lakást. De a szingli nő ettől még nem lesz boldogabb – állítja a cikkíró. (Ettől valóban nem lesz boldogabb, ráadásul kíváncsi lennék, vajon hány példányban fogyott el az említett CD. Sokkal valószínűbb ugyanis, hogy a szingli nő hazatérve inkább valami kellemes zene hallgatásába vagy egy kád illóolajos fürdőbe merül, esetleg a barátnőjével, anyukájával, testvérével telefonál, mint krákogást hallgat. A szerk.) Míg tehát férfi kollégám cikkének első része a szingli nőket igyekszik kifigurázni, a másik része a szingli férfiak fölött sajnálkozik. A nők pedánsan berendezett, csecsebecsékkel teli lakásban élnek, a férfiak azonban puritán, rendetlen lakásban tengetik életüket, s időnként kénytelenek kivasalni a saját ingjüket, vagy bejárónőt fogadni. Ráadásul – írja – a nőket jobban felszerelte a biológia, ellenállóbbak a betegségekkel szemben, és hosszabb ideig élnek, mint a férfiak. (No comment!) A valóságban „az a legnagyobb baj”, hogy a nők azt teszik, amit a férfiak: kezükbe veszik saját életük irányítását. Lassan öntudatra ébrednek, és azt merik tenni, amihez kedvet éreznek. Már nem akarnak tizenévesen férjhez menni, sok gyereket szülni, három műszakban dolgozni, főzni, mosogatni, kiszolgálni a férjüket, feláldozni magukat a család oltárán. Végre mernek szabad akaratukból dönteni, sőt bátran vállalják döntéseik következményét. Dolgoznak, szórakoznak, törődnek önmagukkal, testükkel, lelkükkel – egyszóval ők is teljes értékű, tartalmas életet akarnak élni.

A szingliket sokan és sokat ostorozzák. Elsősorban a médiában, talán, mert még a mai napig sem világos mindenki számára, mit is takar a kifejezés. Másodsorban az érintettek családtagjai, mert nem értik, hogy a szinglik miért nem állnak be a sorba, és házasodnak meg – hiszen ez a „normális”. Éppen ezért – az őket ért támadások miatt – az egyedül élők száma elsősorban a nagyvárosokban emelkedik, mivel ott nem olyan kínzóak a konvenciók. Mindezek ellenére statisztikai adatok igazolják, hogy a szinglik száma évről évre nő, mint ahogy azt is, hogy hovatovább egyre elégedettebben élnek – egyedül.

Szinglivélemények

Bea (29) – Csak akkor gondolok arra, hogy szingli vagyok, amikor anyu afelől érdeklődik, mikor megyek már végre férjhez. Egyébként jól érzem magam a bőrömben. Van egy kis könyvelőirodám, ebből szépen megélek, és nemrég vettem egy garzonlakást. Elvégeztem egy virágkötő-tanfolyamot is, így hétvégenként vagy alkalomadtán kisegítek egy virágüzletben. Több párkapcsolatom volt már, most is van barátom, de még nem szándékozom férjhez menni. A házasságkötés csak a távlati terveim közé tartozik. Persze nagyon sok barátnőm „lemaradt” mellőlem: férjhez mentek, gyereket szültek. Bevallom, a legjobb barátnőm esküvőjén elég furcsán éreztem magam. Csillogott a szeme, boldog volt, én meg szomorú, mert már nem jelentettem olyan sokat számára. Aztán mikor láttam, hogyan változik az élete, hogyan tompul a fény a szemében, elszégyelltem magam. Nem jár sehova, hiszen egész nap otthon van a kisgyerekével, a férjét alig látja, és az elejtett szavaiból tudom, hogy nem úgy élnek, ahogy elképzelte. Én pedig nem akarok csak azért férjhez menni, mert – ahogy anyu mondani szokta – az életnek ez a rendje.

Dóra (33) – Egy ideig külföldön dolgoztam, a keresett pénzből vettem és berendeztem magamnak egy lakást. Rendes munkahelyem van, így nagyon jól érzem magam egyedül is, csak az utóbbi időben egyre erősebb bennem a gyerek iránti vágy. Voltak fiúim, de egyik szerelem sem végződött szerencsésen. Talán túl sokat várok el a másiktól, talán kevésbé vagyok képes az alkalmazkodásra – nem tudom. Végül is azt gondolom, felesleges azért házasodni, hogy legyen mellettünk egy férfi, bárki, holott igazából nem értjük meg egymást. Még nem adtam fel a reményt, és nem zárkózom el az ismerkedés elől. Gyereket viszont akár apa nélkül is vállalnék.

Irj hasonló témában te is

új nő

A nők nem értik a férfiakat?

HOGYAN BÁNJUNK A FÉRFIAKKAL?

Örök kérdés, amelyet a nők túlnyomó többsége mindennap többször is feltesz magának, a barátnőjének, anyjának, anyósának, minden nőismerősének. Ez az a kérdés, amire a női lapok túlnyomó többsége meg akarja adni a választ. Holott nem tudja, mert erre a kérdésre csak a férfiak képesek hitelesen felelni.

Nemrégiben kísérletbe fogtunk barátnőkkel. Akkor már a sokadik magazinban olvastuk (férfi kollégánk!) tollából:
az a baj, hogy a nők nem értik a férfiakat!

Mi tehát megfogadtuk a cikkíró tanácsait, és megpróbáltunk a leírt használati utasítás szerint cselekedni, vagyis szót érteni kedvesünkkel, férjünkkel (a nem kívánt törlendő).
Az első jelenet (kinek nincs része benne?): a férfi megígéri, hogy megjavítja, megcsinálja, megszereli, elintézi, aztán múlnak a hetek, és nem történik semmi.
A feleség már ötezerszer figyelmeztette, kérte, sőt könyörgött, de az ígéret csak nem akar megvalósulni. Egyszerűbb lenne, ha a férfi mindjárt az elején kijelentené, hogy ő aztán soha, mert akkor a feleség hívhatna valaki mást, aki megjavítja, megszereli stb. De a férfi erősnek, ügyesnek és rátermettnek tartja magát, és nem hagyja, hogy a nő mással végeztesse el ezt a kis feladatot, hisz tönkretenné az imázsát. Megígéri, hogy holnap már biztosan. (Ugyanez játszódik le a titkos szerelmi vagy „kalandos“ férfi-nő kapcsolatban is.
A férfi megígéri, hogy majd ekkor meg akkor telefonál, itt meg ott fognak találkozni, aztán mindig közbejön valami – megbetegszik a gyerek, elpusztul a hörcsög, kiszárad a díszbokor, nincs térerő. Állítólag azért ígérnek fűt-fát, mert nem akarnak csalódást okozni, meg akarnak felelni az elvárásainknak. Aztán éppen ezzel okoznak kiábrándulást. Érdekes, nem?)
Mi mond a férfi?
Azt mondja: szereti függetlennek érezni magát, aki mindig pontosan tudja, hogy mit kell csinálni. Hova jutnánk, ha a nő osztaná be az idejét?
A férfi cikkíró tanácsa:
Hagyjuk a férjet intézkedni!
Játsszuk el, hogy bajba jutottunk – a férfiak szeretik megmenteni a nőket. (Aki hallott ilyenről, jelentkezzen!) Csöpög a csap? Amint az előszobába lép a férj, kezdjünk el jajgatni, segítség, micsoda szörnyűség történt! A férfi azon nyomban a helyzet magaslatán érzi magát, és intézkedik. Vagy nekiáll a javításnak, vagy szerelőt hív – így nem kell tovább eljátszania, hogy ért a vízvezeték-szereléshez. Kipróbálva: Rekedtre jajgattuk magunkat, a férjünk akkor sem szerelte meg a csapot, nyírta le a füvet, fúrta fel a polcot – csak akkor, amikor a csapból már ömlött a víz, a fű méteresre nőtt, de a polc azóta is befőttet játszik a kamra sarkában...

Tovább olvassuk: veszekedés.
Ha meg akarunk egyezni, akkor nem csupán azt kell tudnunk, hogy mi mit akarunk, hanem azt is, hogy mit akar a társunk. Bármi lehet is a veszekedés kiváltó oka vagy témája, a férfi csak egyet akar: bebizonyítani a saját igazát. Még akkor is, ha nincs igaza. Ha el akarjunk érni a célunkat, a legegyszerűbb módszert kell választanunk, igazat kell adnunk a férjünknek. Mindig és minden körülmények között. Akkor is, ha a legnevetségesebb érveket hozza elő. „Teljes mértékben igazad van drágám, kedvesem, mókuskám, nyuszimuszim, de én úgy szeretném megvenni azt az új szőnyeget, úgy szeretnék elmenni a barátaink bulijába, úgy szeretném látni a horvát tengerpartot“ stb. Az „igazad van“ kezdetű mondat olyan, mint az altatólövedék – alfahullámzásba hozza a férfiagyat. Egyre nehezebb lesz számára az érvelés, de annyi energiája azért marad, hogy mindenféle feltételeket szabjon. Vállaljuk a következményeket, aztán a beleegyezésével tegyük azt, amit eredetileg is akartunk – írja férfi kollégánk.
Kipróbálva:
amint kimondtuk a varázsszót (igazad van), a férjünk kijelentette: „Na látod! Nem kell új szőnyeg, buli, horvát tengerpart!“ Azzal a heverőre vetette magát, és bekapcsolta a tévét.

El akarjuk csábitani a férfit, s nem tudjuk, miként fogjunk hozzá?
Azt mondja a cikkíró férfiú: Nem hiszem el, hogy a nő nem tudja, mit tegyen, de azért elárulom, hogy a férfi nagyon szereti, ha a nő megdicséri. A férfi ilyenkor ugyanis azt gondolja, a nő ezzel azt jelzi, hogy szeretne lefeküdni vele. Még akkor is, ha a nő egész nyíltan kijelenti:
„Jaj de szép karórád, autód, motorod, számítógéped van, de én veled sohasem fogok lefeküdni!“ A férfi tehát megköszöni a bókot, és azt gondolja: „Anyám, ez le akar feküdni velem!“ Mert ilyen beállítottságú. Minden témáról, amiről a nővel beszél (a valutamozgásoktól kezdve a globalizációs problémákon át egészen a szakmai kérdésekig) az jut eszébe, hogyan tudná ágyba csalni a nőt. Tehát egyszerű: Meg akarjuk kapni a férfit?
Dicsérjük meg! Ez még nincs kipróbálva.

A nők tehát meg akarják érteni a férfiakat, mert úgy gondolják, a boldogságuk függ ettől. A férfiak pedig azt hiszik, hogy értik a nőket, ezért aztán nem izgatja őket túlságosan a téma. Ők úgy tartják: a világ izgalmas, tele van érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal. A világot kell feltérképezni, nem a nőt (a nővel mást kell csinálni).
A javaslat: Ezentúl ne csak a női folyóiratok szóljanak arról, hogyan kell bánni a férfiakkal, hanem a sportújságok és a számítógépes magazinok is foglalkozzanak azzal, hogyan bánjanak a férfiak a nőkkel! (A női lapokban pedig végre más, „az életről, világról szóló“ témák is terítékre kerülhetnek.) Aztán majd cserélünk, és kiolvassuk, mit gondol az egyik nem a másikról. Ez lesz a legegyszerűbb módja egymás megismerésének(?).

A tinilányoknak szóló újságok tele vannak pasifogó trükkökkel. Benne van, mit kell tenniük, ha szeretnének összeismerkedni a fiúval, ha szeretnének járni vele. Mit kell tenniük, ha a fiú észre sem veszi a lányt, és mit, ha észreveszi? Hogyan kell viselkedniük, ha a fiú viszonozza az érzelmeket, és hogyan kell mégis megszerezniük, akkor is, ha a fiú a háta közepére sem kívánja a lányt? Mi szükséges ahhoz, hogy a fiúnak jó legyen, miképp kényeztessék? Arról viszont egy szó sem esik, hogyan ismerkedjenek meg a fiúk a lányokkal, hogy mi kell ahhoz, hogy a lány jól érezze magát stb. Aztán csodálkozunk, hogy a lányok mostanában milyen rámenősek. Pedig nincs ebben semmi furcsa – egyszerűen ezt olvassák ki az újságokból, ez zúdul rájuk mindenhonnan. Az anyukájuk nem szolgál felvilágosítással, az iskola sem, maradnak a hasonlóképpen tájékozatlan barátnők – meg a bugyuta, amatőr tinimagazinok. Ezeket a lapokat pedig főleg lányok olvassák, a fiúk a sportújságot vagy a számítógépes témákkal foglalkozó magazinokat keresik. Érdekes nem? Mit sem változott a lélekismerők elcsépelt mondata: a lányokat a fiúkra szocializálják, a fiúkat pedig az életre.

Hozzászólás

Válaszok arra, hogy miért vágyunk a szerelemre

Azért, mert másoknak is adhatunk abból a szeretetből, amely elárasztott bennünket.

Jó érzés tudni azt, hogy viszont szeretnek bennünket.

Huszonnégy órás állandó kellemes érzés tölt el bennünket.

Jó néha a fellegekben járni.

A szerelmes ember boldog, egészséges. Még a betegségek is elkerülik.

A romantika maga az életünk. Már nem kell szerelmes réegényeket olvasni ahhoz, hogy átéljük.

Olyankor csak ámulunk azon, hogy a szerelem mennyi jó tulajdonságunkat hozza ki belőlünk. És még meg is szépülünk.

Neked mi a véleményed?